Terhesség – ekcéma – Pimafucin

júl 1, 2016 | Az orvos válaszol | 0 hozzászólás

Terhesség – ekcéma – Pimafucin

A kérdés

A 11. hétben vagyok a babámmal, kör alakban megjelenő ekcémáim vannak a lábszáramon, és egy a jobb felkaromon, ami már mintha múlófélben lenne.
A bőrgyógyász Pimafucin kenőcsöt írt, és Solutio castellani sine fuchsino ecsetelőt, de tudom, hogy az előző egy szteroid a másodiknak, pedig olyan durva mellékhatásai vannak, hogy nem mertem elkezdeni a kezelést.

Válasz (megjelent 2008 júniusában az Informed.hu portálon)

Sajnos nehezen fogok tudni válaszolni, ugyanis az ekcéma az nem gombás eredetű, viszont a Pimafucin gombaellenes készítmény (és a Castellani is inkább fertőtlenítő, mint ekcéma-gyógyszer), így tehát valami félreértés van a dolog mögött.

Kommentár

Az ilyen kérdések mögött valószínűleg az áll, hogy a rendelésen nem kerültek szóba a legalapvetőbb dolgok: mi okozza a tüneteket, mi is az valójában, amit felír az orvos. Lehet, hogy az orvos intézte el kurtán a pácienst, az is lehet, hogy elmondta a lényeget, csak a beteg nem tudta megjegyezni az összes információt.

Ugyancsak nehéz válaszolni amiatt, mert a kérdésben olyan utalások vannak, amelyek nem világosak. Ilyen például az, hogy a Castellaninak durva mellékhatásai lennének. Jó lenne tudni, mire gondolt a kérdező. A színtelen Castellani ugyanis rezorcint és fenolt tartalmaz. Az igaz, hogy halálos mérgezést is leírtak rezorcintól, de abban az esetben az illető megevett tévedésből egy nagyobb adagot, itt viszont csak egy ecsetelőről van szó.

Annyit még lehet pontosítani a fenti válaszon, hogy a rezorcint régebben tényleg használták ekcéma kezelésére is, annak ellenére, hogy elsősorban nem gyulladáscsökkentő anyag. Főleg azért alkalmazták, mert csökkenti a viszketést. Az is elképzelhető, hogy egyes ekcéma-típusoknál – ahol baktérium fertőzés is rontja a tüneteket – magát az ekcémát is javítja valamelyest.

Az is érdekes, hogy a kérdésben szó sem esik a kiegészítő (gyógyszermentes) kezelésekről. Ennek két oka lehet: vagy az orvos sem mondta el, vagy a páciens nem vette komolyan – pedig éppen terhesség alatt még fontosabb lenne az, amit gyógyszermentes készítményekkel el lehet érni. A magam részéről a rendelésen a legtöbb időt ezeknek a lehetőségeknek a felvázolásával töltöm.