Beavatkozások: kisműtétek, egyéb kezelések

Kevésbé köztudott, de a bőrgyógyász igen gyakran végez kisebb műtéti beavatkozásokat: szemölcsöket, anyajegyeket távolít el. Az eltávolított szövetdarabokat szükség szerint szövettani vizsgálatra küldjük.

Elektrosebészeti beavatkozások

Főleg kisebb növedékek eltávolítására alkalmas. Rádiófrekvenciás váltóárammal működik. Ennek az a jelentősége, hogy viszonylag kis hőtermelés mellett képes elpárologtatni a szöveteket, így lehetőség van arra, hogy kivágjuk a nemkívánatos növedéket, de arra is, hogy a kezelés hatására füstté váljon az egész elváltozás. Fő előnye a szikével szemben, hogy a vérzést is azonnal csillapítja, illetve a vágási felszíneket is gyakorlatilag sterilizálja. Gyakran nevezik „leégetés”-nek, de az elmondottak alapján ez nem igazán fedi a lényeget – éppen azért alkalmazunk magas frekvenciájú váltóáramot, hogy az égési sérülés minimális legyen.

Műtét szikével

Nagyobb elváltozások esetén vagy rosszindulatú bőrrák esetén (amikor viszonylag nagyobb biztonsági zónát kell hagyni), továbbra is szikével lehet a legjobb és legszebb eredményeket elérni. Ehhez bonyolultabb esetekben plasztikai sebészetben jártas bőrsebészt veszünk igénybe. A szikével történő eltávolítás további előnye, hogy az eltávolított anyag így a legalkalmasabb szövettani vizsgálatra is.

Kisműtét egyéb eszközökkel

Egyes elváltozásokat a legcélszerűbben speciális eszközökkel lehet eltávolítani. Ilyen többek között a Volkmann-kanál, amivel leginkább szemölcsöket távolítunk el.

Bőr mintavétel (biopsia)

Egyes esetekben nem az egész elváltozást távolítjuk el, csak mintát veszünk belőle mikroszkópos szövettani vizsgálatra. Ezt leggyakrabban gyulladásos bőrgyógyászati betegségeknél alkalmazzuk. Történhet szikével, vagy speciálisan erre kialakított eszközzel (punch). Hogy mikor melyiket alkalmazzuk, gondos mérlegelést igényel.